Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Cikkek és írások

Kiábrándultságtól az örömig

„A sokat használt szavak, gondolatok kikristályosodnak és elhalnak.”
Hiába mondogatjuk őket, frázisokká váltak, halottak. Nem váltanak már ki semmit belőlünk.
 
A depresszió is valaminek a megrekedése. Nincs mozgás, nincs lelkesedés, (nincs élet), sem gondolatban, sem tettben. Sokan nem jutnak el egészen idáig, de a jelek a kezdetek már láthatóak és érezhetőek lehetnek. Szükséges tehát a régi kristályos formák kisöprése, új, lelkesítő gondolatok, formák felvétele, hogy mozgásba hozzuk energiáinkat.
Az értékeinkre azért vigyázzunk! Nem mindent dobhatunk el. Fontos az átmenetben megtartani az egyensúlyunkat és tisztán látni mi az, ami visszahúz és mi az, ami megtart.
 
Új energiákat hozhat életünkbe mindenfajta új tevékenység, ami örömöt okoz. Művészet, tánc, tanulás-képzés, sokféle mozgás, torna, futás, természetben való séta, kirándulás.
Jót tehet még a hit és vallás. Azonban a vallásban is keresni kell az új gondolatokat, melyek magasabb megértéshez vezetnek, ezáltal lelkesítenek. 
 
Terápiás hatása van a Tai chi és Chi kung rendszereknek mivel a gyakorlatok úgy épülnek egymásra, hogy megteremtik az emberi energiák egyensúlyát. Tai chi-ban energia begyüjtés és kiáramoltatás történik, ami az egész test energiáit megmozgatja, átdolgozza, fokozza az áramlást, bekapcsol a nagyobb körbe a természeti és univerzális energiákkal.
 
A rendszeres meditáció belső erőforrás lehet. A szétszórtság helyett a koncentráltság az egység irányába vezethet, amely során energiáink is koncentrálódnak, begyűlnek, sőt új energia forrásra is kapcsolódhatunk (lélek, univerzum, Isten). Jellemzői a csönd és nyugalom, elfogadás, várakozás, megújulás.
 
Minden esetben sokat segíthet egy jó közösség egy csoport, ahová tartozunk, akikkel együtt gyakorolunk és megosztjuk tapasztalatainkat. "Helpings Shambala"
 
Bujdos Bernadett
Budapest, 2014. november 8.
 
 

 

Külső és  Belső

"Tudatosan szemlélődve az ember is visszatalálhat a természetes útra"

Télen a belső válik fontosabbá, különösen itt nálunk, ahol a négy évszak befolyással van életünkre. Ilyenkor a természet visszahúzódik. Isten visszavonja erőit, pihen.  Belső életet él, önmagában van. Az ember számára is azt mutatja, húzódj vissza, befelé, légy magadban, fedezd fel, mi van benned legbelül?  Nyugodj meg önmagadban és pihenj egy kicsit!

Tavasszal, nyáron, ősszel a természet csodálatos alkotásaival és pompájával a külső felé irányítja figyelmünket. Azt mondanánk, a Teremtő elragadtatásában megmutatja önmagát, s ha képesek vagyunk meglátni a szépségét, őt magát is megláthatjuk.

A növények és állatok Istenben élnek. Nem gondolkoznak, terveznek, cselekednek, hanem csak vannak valami belső, szent tiszta erőben ami irányítja az életüket. Őket nézve, tudatosan szemlélődve az ember is visszatalálhat a természetes útra.

nagyvárosok zsúfoltságában és zajában vajon hol találhatunk helyet, ahol megpihenhetünk?

A munkahelyen? Utcán? Otthon? Általában ezek a helyek váltogatják egymást mindennapi életünkben. Kevés idő marad, még télen is, amit erre áldozhatnánk.

Én azt mondom, vannak ilyen helyek lépten, nyomon, mégpedig a templomok. Ott az ember lelke megpihen. Elméje  lecsendesül, szelleme Isten felé fordul. Akár egy rövid idő is csodát tehet velünk ebben a környezetben.

Lehet olyan, aki, élénken tiltakozik, mert hogy Ő nem vallásos, hát ne legyen vallásos!

Azonban minden embernek van lelke. Sokszor nehéz, fárasztó sőt kimerítő az emberek világa. 

Az Isten felé fordulás a lélek számára pihentető, biztonságot adó érzés bennünk. 

Elgondolkodhatunk azon is, hogy honnan jövünk és hová igyekszünk? Honnan az erő, a tudás, a szellem, ami által mi emberek felemelkedhettünk? És vágyakozunk tovább felfelé.

Fedezzük fel hát magunknak azt, ami a miénk.

Budapest, 2015. 10. 01. 

Bujdos Bernadette

 

 

 

Testvéreim! (Üzenet a magyaroknak)

Legyetek készenlétben, mert eljöhet a cselekvés órája!

Legyetek egy szív, egy akarat! Ebben a mai világban, amikor minden változásban van, bármikor megtörténhetnek azok az események, amikre várunk. És akkor cselekednünk kell!

Európa forrong, igeid-óráig még el lehet fojtani a forrongást, de végleg nem lehet eltakarni!

Készüljetek tehát szívetekben és lelketekben, hogy amikor eljön az ideje, meg tudjátok tenni, amit kell!

Az eljövendő időkben tartsátok ezt mindig az eszetekben, és soha ne csüggedjetek! Árpád apátok!

"Helpings Shambala"

 

Budapest, 2012.05.01.

Bujdos Bernadette

 

 

 

 

 
 

Menüpontok